A digitális fényképezőgépek vagy a telefonok képeinél a készítésük körülményei (Exif) a fájlokban, magukban a képekben tárolódnak. A digitális légifelvételek esetében is hasonló a helyzet, tekintsük át, hogyan fejlődött a technológia, amíg erre a fejlettségi szintre jutott.
A korai időkben, mondjuk az első világháború idején még a kamerák nem voltak annyira fejlettek, hogy képesek lettek volna a képpel együtt rögzíteni egyéb információkat. Igaz, hogy ebben az időben még nem is volt akkora az információ éhség, megelégedtek a kép készítésének idejével, helyével, ezeket a filmnegatívra ráírták kézzel.
Az 1930-as években a kamerák már ráfényképezték a felvételre a kamerába épített óra, magasságmérő, libella és számláló kicsinyített képét, feltüntették a használt objektív fókusztávolságát. Leképződtek az úgynevezett keretjeleket, melyek a kép sarkainál, oldalfelezőinél láthatóak és a felvételek fotogrammetriai műszerekben történő felhasználását segítik.
Következő lépcsőfok az volt, amikor a keretadatok egy része már digitális forrásból érkezett, de még analóg módon, a képre fényképeződött rá. Többek között: dátum, idő, GPS koordináta, magasság, rekesznyílás, zársebesség)
Modern, de még filmes légifényképező kamera képkerete (montázs)
Végül már a digitális légifényképező kamerák is, az Exif-hez hasonló módon a képfájlokban magukban tárolják a kiegészítő információkat.
Kolontár, 1979
augusztus 6-án reggel fél nyolc körül az L-410AF (HA-YFA) leendő személyzete megérkezik a budaörsi repülőtérre. A légifényképező repülőgépek felszállási engedélyükre várnak, a két AN-2-es hamarosan meg is kapja azt és fél kilenc tájában felszállnak. Az L-410AF indulása még egy fél órán keresztül bizonytalan a célterületük feletti meteorológiai körülmények miatt.