A fentrol.hu hivatalos blogja.

Wild RC-8 légifényképező kamera

2018/06/20. - írta: Schmauder Tamás

Wild légifényképező kamera objektívjének összeszerelése

Az első légifelvételt 1858-ben készítette Gaspar-Félix Tournachon (Nadar) egy lehorgonyzott hőlégballonból, 80 méter magasságból. Ötven évvel később, 1909-ben készült az első fényképfelvétel repülőgép fedélzetéről.
Az első világháború során már milliónyi felvétel készült repülőgépekből, felderítési céllal. Heinrich Wild, aki a Zeiss GEO üzletágának megalapítója és vezetője volt, 1921-ben saját vállalatot alapított Heerbrugg-ban. Cége elsősorban földmérő műszerekkel (teodolit, szintező) foglalkozott. Négy évvel később jelentették meg az első légifényképező kamerájukat, a C1-t. Folyamatos fejlesztések során, 1956-ban került piacra az RC-8, mely az első olyan (Wild) légifényképező kamera volt, mely a 9x9" képméretet használta, ami aztán az analóg korszak végéig kvázi ipari szabványként szerepelt világszerte.

Filmtárunkban 1959 és 2009 közt készült légifelvételek találhatóak, ezek mintegy 2/3-a Wild RC-8 típusú kamerával készült.

Tovább Szólj hozzá!

A VI. játék végeredménye

2018/06/04. - írta: Takács Krisztián FÖMI

Május 31-én ért véget a Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály hatodik pontgyűjtő játéka a fentrol.hu-n, melyben a légifelvételek helyzetének pontosításáért, azaz a georeferálásukért lehetett pontokat gyűjteni. A játék során a nyertesek összesen 2.596 képet igazítottak helyre 2 hónap alatt, ezzel összesen 10.205 pontot gyűjtve össze.

Tovább
Szólj hozzá!

Új pontgyűjtő játék 2018. 04.01 – 2018.05.31 között!

2018/04/01. - írta: Takács Krisztián FÖMI

Olvasóink, rendszeres látogatóink bizonyára már várták ezt a bejegyzést, a felhívást tavaszi játékunkra. Jelenleg 117 794 db archív légifelvétel érhető el a fentrol.hu oldalon és ezen felvételek egyharmadát az oldal látogatói igazították a helyükre, nagyban elősegítve ezzel a képek beazonosítását, böngészését.

Tovább
Címkék: játék
1 komment

Az V. játék végeredménye

2017/10/19. - írta: Takács Krisztián FÖMI

November 18-án véget ért a Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály ötödik pontgyűjtő játéka a fentrol.hu-n. A játék során a légifelvételek helyzetének pontosításáért, azaz a georeferálásukért lehetett pontokat gyűjteni. A nyertesek összesen 3 834 képet igazítottak helyre 2 hónap alatt, ezzel 18 295 pontot gyűjtve össze. Ez idő alatt 97 fő georeferált légifelvételt, közülük 42 fő a játék alatt tette ezt először.

Tovább
Címkék: játék ajándék
Szólj hozzá!

Új képeket töltöttünk fel

2017/08/30. - írta: Schmauder Tamás

117.794db légifelvétel! Az iménti frissítés után már itt tartunk. Így már a filmtárban található minden negyedik képkockát beszkenneltük!

A már talán jól ismert táblázatban mindenki ellenőrizheti, hogy került-e most a frissen szkennelt képek közé az általa régen várt felvétel, de itt van egy térkép is:

fomi_2017_1_feltoltott_kepkockak.png

A feltöltött légifelvételek területi eloszlása

Tovább Szólj hozzá!

A 4. játék végeredménye

2017/07/05. - írta: Takács Krisztián FÖMI

Június 30-án ért véget a Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály negyedik pontgyűjtő játéka a fentrol.hu-n, melyben a légifelvételek helyzetének pontosításáért, azaz a georeferálásukért lehetett pontokat gyűjteni. A játék során a nyertesek összesen 5.253 képet igazítottak helyre 2 hónap alatt, ezzel összesen 24.638 pontot gyűjtve össze. Ezzel az eredménnyel ez a játék volt az eddigi legsikeresebb.

Tovább
Címkék: játék ajándék
Szólj hozzá!

A képkeret - keretjelek, keretadatok

2017/05/19. - írta: Schmauder Tamás

A digitális fényképezőgépek vagy a telefonok képeinél a készítésük körülményei (Exif) a fájlokban, magukban a képekben tárolódnak. A digitális légifelvételek esetében is hasonló a helyzet, tekintsük át, hogyan fejlődött a technológia, amíg erre a fejlettségi szintre jutott.
A korai időkben, mondjuk az első világháború idején még a kamerák nem voltak annyira fejlettek, hogy képesek lettek volna a képpel együtt rögzíteni egyéb információkat. Igaz, hogy ebben az időben még nem is volt akkora az információ éhség, megelégedtek a kép készítésének idejével, helyével, ezeket a filmnegatívra ráírták kézzel.
Az 1930-as években a kamerák már ráfényképezték a felvételre a kamerába épített óra, magasságmérő, libella és számláló kicsinyített képét, feltüntették a használt objektív fókusztávolságát. Leképződtek az úgynevezett keretjeleket, melyek a kép sarkainál, oldalfelezőinél láthatóak és a felvételek fotogrammetriai műszerekben történő felhasználását segítik.
Következő lépcsőfok az volt, amikor a keretadatok egy része már digitális forrásból érkezett, de még analóg módon, a képre fényképeződött rá. Többek között: dátum, idő, GPS koordináta, magasság, rekesznyílás, zársebesség)

Modern, de még filmes légifényképező kamera képkerete (montázs)

Végül már a digitális légifényképező kamerák is, az Exif-hez hasonló módon a képfájlokban magukban tárolják a kiegészítő információkat.

Tovább Szólj hozzá!